1. Stirlitz tudta, hogy sokan lesznek, de ennyi emberre mégsem számított. Látott képeket korábban, hiszen minden futó leellenőrzi az útvonalat, az emelkedőket, a korábbi évekről szóló blogokat, mert minden információ fontos lehet a futás közben, és minél többet tud az eseményről annál kevesebb meglepetés éri. De arra igazán nem számított, hogy ennyien lesznek! Több száz métert kellett visszafele sétálni, el a startvonaltól, hogy megtalálja a neki kijelölt indulózónát. Beállt középre egy izraeli csapat mögé, és várta, hogy idő legyen, elinduljon a tömeg, ami először csak sétálva, majd futólépésben, a startvonalat átlépve pedig valódi futással induljon neki a távnak. Még egyszer megnézte a felszerelését, az órát, a mellkaspántot, majd a cipőfűzőket, mert nincs rosszabb, mint megállni egy kellemes utazótempóból a kioldódott futócipő miatt.

2. A sebtapaszokat már korábban feltette, egyet-egyet a mellkasára, egyet a sarkára, mert volt már olyan, hogy a bejáratott cipő is tört a túl szoros kötés miatt, egyet pedig a másik bokájának a belső felére, mert az enyhén kifelé forduló lábfejei miatt hajlamos volt néha másik cipője sarkának belső élével szétrúgni a saját Bokáját. Stirlitz tudta, hogy ez nem jó érzés, de beragasztott lábbal nincs ilyen gond. Körbenézett a tömegben és sajnálattal vegyes lenézéssel állapította meg, hogy milyen sok futó visel teljesen új, betöretlen cipőt. Nem baj, rájönnek majd, hogy milyen az, amikor feltör, szorít, lötyög, nyom, túl kemény, túl puha, túl nehéz...hajrá amatőrök, gondolta, tapasztalat teszi a mestert. A saját koszos, poros cipője látványa nem zavarta, mert benne volt már több, mint 900 kilométer, ismerték egymást az utolsó varrásig.

3. "A francba!" - gondolta Stirlitz, amikor rájött, hogy elfelejtette magát bekenni naptejjel, de a vazelint sem használta a hónaljára. Pedig mindkettőt hozott, ott a kocsiban a táskában, csak a nagy kapkodás miatt - 1 órával korábban akart kiérni, de csak 35 perc lett belőle - nem kent egyikből sem. Pedig sütni fog a nap, az tuti, már 2 héttel ezelőtt ellenőrizni kezdte a várható időjárást vasárnapra, hogy ne érje meglepetés. Erre tessék, az időprés miatt elfelejti, mint egy kezdő. Meg fogod még inni a levét, barátom! - korholta magát nem ok nélkül. Kánikula lesz, felhő sehol, ha valami megöli a városi futást, akkor a meleg az! A hőségtől remegő levegőjű aszfalton futni felér egy büntetőtáborral!

4. "Indulás!" - gondolta Stirlitz, amikor hirtelen megritkult előtte a tömeg. Valahol elöl biztos lőttek is startpisztollyal, de az ide nem hallatszott el. Mindegy, nem most indul a verseny, hanem ha átlépem a vonalat - gondolta, és futólépésre váltott, hogy a tömeg tempóját átvegye. Menjünk, csináljuk meg, aztán jónapot! Feltekerte a zenét a fülében, pár nehéz kilométeren át szokta segíteni, hogy tudja, mire véget ér a szám, kicsit jobb lesz. Évekbe telt megszokni a tényt, hogy egy futáson belül vannak könnyebb és nehezebb szakaszok, amikor az embernek jobban vagy rosszabbul megy, de nem feltétlenül ebben a sorrendben. Nem törvényszerű, hogy folyamatosan fáradunk, és egy perc múlva biztosan rosszabb lesz a közérzetünk, mint most. Inkább olyan hullámzó az egész, és a mélypontokat kell túlélni, hinni abban, hogy mindjárt kicsit jobb lesz.

5. A második kilométer után Stirlitz tudta, hogy a bal lába ki akar babrálni vele, mert az egész lábfeje elzsibbadt a kompressziós zokniban. Szépen nézünk ki, legalább 5 kilométer, mire visszajön bele az élet, addig meg csapkodni kell kicsit a földhöz, lépést váltani, hogy minél előbb induljon meg a vérkeringés. Eszébe jutott, amikor egy menendzserszűrésen a kardiológus abbahagyta az érrendszeri vizsgálatot, miután kiderült, hogy 4-szeres maratonfutó és 40-45 a nyugalmi pulzusa. Vicces volt, vigyorodott el, de ez éppen most nem segített neki, mert egyre jobban zsibbadt a lábfeje. Megállni nem fog, csak reménykedik, hogy gyorsan rendbejön, mert ugyan nem fut tőle rosszabbul, de ez a zsizsegés elég zavaró.

6. Itt az első frissítőpont, és Stirlitz tudta, hogy innia kell, mert bitang meleg van. A lába még mindig zsibbadt, de most, amíg iszik egy pohár vizet, legálisan sétál, hátha az segít. Már előre elhatározta, hogy az összes frissítőpontnál inni fog mindenhol szándékosan lelassulva, gyorssétára váltva, mert úgy nem nyeli félre a vizet. Jobb, mint hosszú perceken keresztül a köhögéssel küzdeni, annyira meg nem tartotta magát ásznak, hogy olyan fontos legyen megtanulni a futva ivás titkait. Ha jól felkészült, nem ez a néhány lépés akadályozza meg saját rekordja megdöntését.

7. A lába a 9 kilométernél rendbejött, kiment a zsibbadás, azóta megy minden, mint a karikacsapás. Szépen tartotta a kitűzött minimumtempót, sőt, annál bőven jobban megy. Pulzus rendben, az utazósebesség rendben, így haladva, és még egy kis fáradást is beleszámolva bőven 4 órán belül lesz. Nem tűzött ki nagy elvárást, a 4 óra kellemes idő, 5:40-es tempó, nem lehet gond vele, kézen állva is fut ennyit. Nem is akart nagyon jobban, ez a tavasz végi maraton inkább csak egy próba volt, hogy elég idő van-e télen és év elején rendesen felkészülni egyre. Eddig mindig ősszel futott, az jó volt, mert végtelen idő van addig, belefér minden, munka, betegség, szabadság, utazás. De egy tavaszinál máshogy tervez az ember. Stirlitz tudta, hogy ha ez a maraton jól sikerül, akkor megint lesz egy kedvence, és évről évre vissza fog jönni Bécsbe. Gyönyörű város amúgy is. Na haladjunk! - gondolta jókedvűen.

8. Bassza meg, ezt később kellett volna! Stiglitz mindig úriember volt, de most őszintén káromkodott magában. Már 16-nál járt, amikor egy frissítőpont után túl hamar itta meg az energiagélt. A víz és a gél nem mindig szeretik egymás, pláne nem egy gyomorban, ami egyre lassabban emészt, mert minden vér a lábakba áramlik. Ilyenkor jönnek a görcsök, a hasmenés, toi-toi, kiállás. Az energia- és folyadék-utánpótlás mindig kardinális pont. Nincs rá jó ökölszabály, mindenkinél máshogy működik, ki kell tapasztalni, be kell gyakorolni, tudni kell, hogy mit szabad enni-inni, és mit nem. Amatőr hiba, tényleg, mi a fenébe bambultál bele, hogy ilyen malőrt elkövess?

9. Beütött! Hangosan nyögött, amikor jött a görcsroham, lépésre váltott, mert minden futva megtett lépés valódi gyötrelem. Jól van, most szúrtad el az egészet, pedig csak a 18-dikban vagy. Még ha 24 kilométer. Koncentrálj, hátha oldódik, és kicsit jobb lesz. Nincs más megoldás, addig meg lassulj le, ha jön a roham - nyugtatta magát Stirlitz de közben tudta, hogy mindez csak laza rizsa. Ezt beszívta!

10. Kicsit jobb lett. Oké, menjünk utazótempón, még meglehet, még vissza lehet állni- gondolta Stirlitz bár azért ez inkább csak bíztatás volt, semmint őszinte meggyőződés. Ilyenkor kell pozitívnak maradni, és nem figyelni a belső hangokra. Az ember elméje szeszélyes játékos, néha egyszerűen nem szabad hinni neki. A test sokkal többet kibír, mint amit a fej elhitet vele. Van ebben egy egészséges önvédelmi ösztön is, de tudni kell, hogy mikor nem szabad elfogadni, amit sugall. Ilyenkor csak fut az ember, próbál nem figyelni arra, ahogy érzi magát, és őszintén bízni abban, hogy mindjárt jobban lesz. Csak az a fene sok mentőautó meg orvos ne lenne itt az út mellett. Emlékei szerint már vagy a negyediket látta, és mindenhol láthatólag szükség is volt rájuk. Ájult vagy éppen eszmélő futók hordágyakon, magasba emelt lábak, hogy a vér visszaáramoljon a fejbe is, vizes zsebkendők a nyakban...meleg van, na!

11. Stirlitz tudta, hogy a félmaratoni távig semmi baj nem történhet. Benne van a lábában, csak menni kell, a tempó könnyedén tartható, szintkülönbség szinte egyáltalán nincs, hála az égnek kanyar se, „Illéri, illéri!” és kész. Az első igazán komoly problémák 24 és 28 között szoktak jönni. Észre sem veszi, és már nem tud visszagyorsulni egy frissítés után, lomhának érzi magát, mintha ólomlábakon futna. Azt nevezik “falnak” a futók. Ilyenkor kifogy a test a glikogénból, át kell váltania a zsírtartalékokra, de ez az váltás gyötrelmes tud lenni. Sokan itt adják fel, mert az hiszik, hogy ez a vég, nincs tovább, pedig csak üzemanyagot vált a szervezet, kicsit köhög és prüszköl a motor, de aztán szépen beáll, megy tovább. Csak ki kell bírni. De erről még nincs szó, mindjárt itt a félmaraton vége, csak ezek a görcsök abbamaradnának végre.

12. Szerencsére egy parkban haladt éppen, az út mellett elég széles sávval ahhoz, hogy időről időre kifusson a fák mellé és ott lépjen párat, nem veszélyeztetve a többi futót a hajtóműből kiáramló forró gázokkal. Azt azért nem mondhatta, hogy fingja nincs, merre jár...

13. Stirlitz érezte, hogy kezd beszűkülni a tudata. Az egész érzékelhető világ összezsugorodott a közvetlen környezetére, a legtávolabbi releváns információ a mellette levő futók voltak. Tudta, hogy nem fog emlékezni az útvonalra, sem a házakra, emberekre, futás után nem tudna újra végigmenni. Itt 28 után már csak a túlélés volt, a test minden fájdalma, fáradtsága felerősödött, dobolva visszhangzott a tudatában. Próbált egy nyulat találni, akivel viteti magát, aki sem túl lassú, sem túl gyors, de ez a kísérlete is kudarcba fulladt. Ha futott, ő előzött meg másokat, mert nem tudott lassabban menni. Az elméje űzte, azt akarta, hogy vége legyen, megálljon, lerogyjon valami árnyékba, igyon, és mindenki hagyja békén. De ez a futás is lassú volt már, csak amolyan vánszorgás a forróságban, a vibráló levegőben.

14. Mindig inni akart. Stirlitz tudta, hogy itt már nem létezik optimális frissítés. Ahhoz túl meleg van. Itt állandóan szomjas az ember, hiába hagyta éppen ott a legutóbbi frissítőpontot, máris kiszáradt a szája. A homlokán érezte, hogy izzad, a sapka alatt állandóan a szemébe folyt, hiába törölgette a csuklópánttal, az is lucsogósra szívta magát a nedvességgel. A futóruhája sem állt jobban, a forró izzadtság miatt a testére tapadt, úgy érezte, hogy nem kap tőle levegőt. Pedig ez csak egy tavaszi városi maraton, hol van ez még az olyan igazi megmérettetéstől, mint a Badwater? Koncentrált, hogy ne sétáljon túl sokat, de már ez sem ment igazán. Oké, a következő lámpaoszloptól megint futok! - határozta el, de már száz méter után megint teljesen elgyengült. Hol voltak már a verseny előtte mantrák, hogy “Felkészültél!”, “Erős vagy!”, “Harc!”. Jöjjön az ide, aki ezeket a baromságokat kitalálta, és csinálja helyette. Vagy akinek kettő darab édesanyja van!

15. Na azt mégsem!!! Stirlitz tudta, hogy ez nem lesz élete maratonja, de mégiscsak azért jött ide, hogy megcsinálja. Sétálni kell? Sétálj! Tudsz még futni? Akkor fuss! De innen elviszi a befutóérmet, mert befut. Lehet szarul csinálni, de feladni nem! Nem érdekelték az egyre sűrűbben hallatszó mentőszirénák, nem adja fel, legyen bárhogy is, végigfut. Mindig azzal hízelgett magának, hogy milyen jól bírja a meleget. Na, akkor most megmutathatod! - mondta magának. Mindent lehet, de feladni nem!

16. A kilométerek lassan fogytak. Az utolsó mentális segítsége a befutás előtti távra a saját órája volt. Tempókijelzésről átváltott a megtett távolságra, így bármikor ellenőrizhette, hogy mennyit haladt. Rendben, megint 50 méter...most 100 méterig nem nézek rá...jaj, ez nem sikerült, csak 30 méter ment le...de jó, ennek a kilométernek megvan a harmada...vegyél mély levegőt, sétálj 50-et, aztán gyerünk megint. Még 1 kilométer, és vége. Feltűnt a családja, barátai egy része, de nem igazán tudott örülni. Szentségelt egyet nekik, ahogy elkúszott mellettünk, csak az órájára koncentrált, és ment tovább. A cél után várják a többiek, de nem kereste őket a szemével, majd megtalálják.

17. Ott a kapu. A napszemüvegét már rég levette, mert nem tudta tőle törölgetni a szemébe folyó izzadtságot. Bár mindegy volt, mert az éles napsütésben alig látott valamit. Még 100 méter, és benn vagy, gyerünk, legalább futva érj be! - gondolta, de Stirlitz tudta, hogy ennek már lőttek. A 6. maratonja, de a legrosszabb is egyben. A cél után valaki a nyakába akasztotta az érmet, de a szalagtól nagyon fájt a leégett bőre, inkább levette. Vizet nyomtak a kezébe, de mivel a napon álltak a palackok, olyan forró volt, hogy majdnem elhányta magát az első korty után. Éhes volt, remegett, felforrt az agya. Egy árnyékos helyen lerogyott az aszfaltra, levette a chipet a cipőjéről, mert vissza kellett adni. Nyöszörögve állt fel, mert fájtak a lábai, de Stirlitz tudta, hogy még rosszabb lesz, ha elkezdenek kihűlni az izmai. Leadta a chipet, és kitogyogott a kapun. Bécs maraton? Auf wiedersehen!

Idézet az Index.hu cikkéből: “A szombati rövidebb távokat is számolva összesen 41 919-en indultak a 35. Bécsi Maratonon (és félmaratonon), amire 130 országból érkeztek versenyzők, köztük sok magyar is volt. A hőséggel és a napsütéssel is meg kellett küzdeniük az indulóknak.

A maratonon sem a férfi, sem a női mezőny leggyorsabb idővel nevező futója nem ért célba. Dennis Kimetto, a világcsúcstartó 25 km-nél adta fel izomproblémák miatt, és kiszállt a versenyből Helen Tola is.”

Stirlitz NEM tudta, hogy a a “túl meleg van, tele van a tököm” kifejezés szinonimája az “izomprobléma”. De most megtanulta.