Mottó: „Itt Monica. Emlékszel rám? Megint bírok járni. Hívj fel, jó? (Ford Fairlane kalandja, 1990.) Egész könnyen ki tudtam kelni az ágyból ma reggel a tegnapi maratonhoz képest. Ez jó jel, azt mutatja, hogy megfelelően felkészültem, jól bírták a lábaim a terhelést. Mert azért kapták az ívet…

Tudjátok, mi a legjobb érzés egy maratonon?  Átfutni a cégvonalon? Ehh, közel sem! Amikor a nyakadba akasztják az érmet? Ugyan, dehogy! Az érem után kezdődik csak az igazi küzdelem, mert még haza kell nyomorgni a totál szétcsapott lábaiddal a szállodába, ahol a LEGJOBB dolog vár: hogy megáztasd…

New York, New York, te csodás! - kiáltana fel a költő, ha itt lenne, de nincs itt, lehet, hogy lekéste a repülőt, úgyhogy kénytelen vagyok egyedül és prózában folytatni. Tegnapelőtt délután érkeztem az osztrák csoporttal, ez már a negyedik maraton lesz, amire velük jövök. Nem bántam meg, jó…