Ha egy tervünk, amire ennyi időt készültünk, sikerül, büszkék vagyunk magunkra.

Ha nem, azt is el kell fogadni és tovább kell lépni. Nekem ez ma nem jött össze, két helyen megsérültem, folyamatos vádligörccsel küzdöttem a táv második felében, így aztán a tavalyinál 5 perccel rosszabb eredmény lett a vége az 1 évig tartó folyamatos edzés ellenére.

Mérhetetlenül csalódott vagyok, de tudom, hogy nem jöhet össze minden. Csak ez most fontos lett volna. De végiggondolom, hogy mi történt, és ez alapján majd jövőre jobb leszek! Sőt, még a tavalyinál is jobb leszek!

Ha az ember mindig győzne, az nagyon unalmas lenne, nem?

Kialudtam magam, kicsiny lelkem is kezd megnyugodni, meg az érem is nagyon szép, amit a végén kaptam. Nekem sokkal jobban tetszik, mint a tavalyi. Persze ebben is az első darab az örök nagy szerelem, de ez most gyönyörű lett!

Este még kiderült, hogy a Nike-nél átléptem az 5.000 kilométert ezzel maratonnal, így náluk is hivatalosan feketeövessé avanzsáltam. Immáror két szép harcművészetben is elértem ezt a szintet, főleg, hogy mindkettőben leginkább önmagunkkal harcolunk!

Még egy kicsit a maratonnál maradva arra gondoltam, hogy egy kis bepillantást engedek abba, hogy milyen gondolatok vannak az ember fejében egy ilyen futás alatt. Így amíg még friss az élmény, leírom – kicsit ironikusan, de cenzúra nélkül – a tegnapi 42 kilométert belülről. (Saját utólagos kis megjegyzéseim zárójelben). 

Kezdjük is!

Ébredés után: pisi, kaki, fürcsi, enni kell, ENNI KELL! Hol a rizs? Szólok, hogy hozzanak még! Ja nem kell, itt az asztal alatt (!) egy kis fenyővájlingban. Tudhattam volna, voltam már ryokan-ban. Mindegy, együnk!

Öltözés: szép sorban mindent! Mellbimbókat leragasztani, mert különben vérezni fognak. Vazelin a hajlatokba, pulzusmérőt benyálazni, különben nem mér az elején, mehet a mellkasra. Milyen idő van kint? Nem esik, délután 1-ig nem is fog az előrejelzés szerint, nem kell vízhatlan kabát. Egy réteg aláöltöző meg egy nagyon vékony futófelső elég lesz. Kompressziós zoknit húzzak kompressziós gatyával? Mi van, ha bedurran a vádlim miatta? Régen viseltem utoljára, maradjunk a megszokottnál. Sima zokni-sima gatya kombó lesz. Öv, az övbe magnézium, fehérje, zselé. Kesztyűt viszek, legfeljebb eldobom a verseny alatt, ha meleg lesz, mint tavaly. Nem kell a kötött sapka sem, jó lesz a fehér futósapkám.

Indulás: Óóó és óóó! Most kezdem használni az Achillesemet, elég nehéz elindulni velük reggelente így a szezon végén. Mindegy, utolsó verseny, aztán behajítom a szekrénybe az összes futócuccot (nem!) , hízok 5 kilót (nem!!), legalább 2 számjegyű lesz a testzsír-százalékom (nem!!!). Oké, itt az utcán futok kicsit, megemelem a pulzust, kezdő bemelegítésnek nem lesz rossz, a lábaim is hozzászoknak kicsit. Francba, azt hiszem, némileg szorosra kötöttem a bal cipőmet, de nem tudom már megigazítani, arra van drótozva a chip, nincs kedvem szétberhálni az egészet. Talán nem is annyira szoros. Jól van, tényleg meleg van, lehet, hogy nem kellett volna két réteg. Nem fázom, és ez baj, mert futás előtt fázni kell, különben melegünk lesz közben.

A starthelyen: Jól van, itt-ott azért látok európai arcokat is. Konkrétan kettőt, itt meg ott. De hogy kínaiból mennyi van! És hogy vartyognak, zajonganak, elnyomnak bennünket, tisztességes japánokat! Mindegy, rövid a lábuk, simán lehagyom őket az első 10-en. Fotó a környékről, fotó a tömegről, fotó magamról. Oké, állítsuk be a zenét. Mivel kezdjek? Az új Metallica vagy az új Utada Hikaru? Legyen Utada-chan, az illik ide. A pulzusom 85. Miért nem izgulok? Tavaly ilyenkor bőgtem a meghatottságtól, most meg semmi? Ok, rajt 1 perc múlva. Jól van, pulzus 113. Na, valami csak lesz!

Start: Indulnak az első sorok, meglódul a tömeg. Átmegyünk az időmérő szalagon, óra indul.

Első 2 km: Mennyé máá előlem! Mennyéé! 6 perc tempó fölött vagyunk, nem sétálni kéne! ( a futók általában úgy jegyzik a sebességet, hogy hány perc kell egy kilométerhez. Kivéve azok, akik futópadon futnak, mert ott a sima sebességet nézik.) Kimegyek a járdára, ott még lehet futni, szabályos. Persze, pont erre kell sétálnod a gyerekkel, mi? Pont most, amikor 12.000 futó szalad el melletted! Istenem, térérzékelés! Jövök hátul! Mondom, jövök hátul!! Vazze, ha tarkón ütném, elesne, tudnék haladni, és a nyakáról még lendületet is vennék! Jól van, ritkulunk.

3 km: A rohadt életbe, de hosszú ez az emelkedő! Nem emlékeztem, hogy ilyen hosszú. Mindegy, erős vagyok, az emelkedőkön meg különösen. Pulzus? 165, jól van, kellemesen alacsony, semmi gáz, nem vészes, mindjárt vége.

5 km. 180 fokos fordító (nem szeretem, megtöri a ritmust, és nem jó a térdnek.) Mindegy, kis ereszkedő, addig lemegy a pulzus is 160 alá. A kezdeti botorkálás után simán 4:45-nél tartom a tempót, ez jó.

7 km: megvan az első hetes, már csak 5 ilyen van. (Fejben 7 km-es részekre osztom a maratont, és mindig csak az aktuálisra koncentrálok, mintha nem lenne több.)

10 km: végre kiértünk a kis utcákból, jön a híd, innen már nem lesznek durva fordítók, csak a nagy emelkedőre kell vigyázni, aztán megvan. Háhá, itt van Sanyika, kiszúrtam a tömegben a szőke szakállát. „Mi van, dzsipó?” Röhög, érti. Ebben a pillanatban csinálja rólam a képet.

18 km: hú, észre sem vettem, hogy megvan a második hetes is. Ez jó, azt jelzi, hogy nem fáradok, megyek, mint a gép. Még mindig bőven 5 perc alatti tempókkal, néha beugrik egy 4:40-es kilométer is. Kis emelkedők, nem jó. De miért nem jó, jobban kéne mennie! Ok, sétálok 50 métert. De csak ötvenet!

21 km: na, itt van az emelkedő. Vagy 100 méter szintkülönbség egyben, majdnem 2 kilométer hosszan. Azért aki ide tervezte az útvonalat, azzal szívesen kezet fognék. Aztán eltörném a nyakát. "Rohaggyon meg!" Mindegy, futás, séta, futás, séta, frissítés. Nem elhasználni az erőt, mert úgy járok, mint tavaly, amikor mindössze  2 sétával felmentem, de fent már olyan érzés volt mint aki kapott két dupla combost. A két faros után. Nem kéne ezt most!

23 km: fent vagyok. Francba, nem mennek a lábaim, olyan, mintha kaptam volna két dupla combost a farosok után. Rohadt életbe. Szúrni kezd a bal sarkam. Tudtam! Meg kellett volna lazítani azt a francos cipőfűzőt, mert szoros, hátratolja a a cipőben a lábam, és szedi le a sarkamról a bőrt. Szuper lesz kitépni a véres, nyákos sebből majd a zoknit. De addigra legalább letudtam ezt a hülyeséget. Minek jöttem én ide egyáltalán? Mindegy, futunk tovább, majd elmúlik.

25 km: lassulok. Nem jó, és a bal combom meghúzódott. Oké, ezt még tudom futás közben kezelni, mély levegő fókusz, koncentráció. Vidd oda az energiát! Jól van, működik, múlik, talán nem lesz rosszabb. De nem bírok már 5-os kilométereket menni, 5:20-5:30 között megy, és sétálni is kell pár métert.

29 km: baj van! A sétákkal együtt 5:40-es tempó körül vagyok. Megint érzem a húzodást, most nem tudom légzéssel kiszedni, ráadásul mindkét vádlim görcsöl. GÖRCSÖL! Rohaggyatok meg, soha, egyetlen versenyen sem görcsöltetek még, pont most ELKEZDENI??? ÁÁÁ, fáj! Nem tudok rendesen lépni, sarkazni kell, úgy nyújtva tudom tartani a vádlimat futás közben, csak éppen nem lesz energikus a lépés. Mindegy, talán elmúlik, ha jól számolom, még meg tudom futni a tavalyi időt.

33 km körül: van nálam folyékony magnézium, az jó a görcsre. Igen, de még sose kellett, mi lesz, ha megfosat? Pont az hiányozna még! Inkabb nem. Magnézium marad, görcs marad. Kell egy nyúl! (akit kinéz az ember maga előtt, és a tempóját tartva rátapad). Ez jó ötlet,  mert ha saját magamra hagyatkozva futok, akkor felgyorsulok 5:15-5:20 közé, de azt már nem bírom tartani hosszan. Nézzük, lassítás, 5:30-5:40, ez a nő jó lesz. Nem futjuk le, csak utána. Mondom, nem futjuk le. Jó, oké! Csak mögötte! Itt a lejtő, most 2 kilométerig jó, csak a sarkazás miatt érzékeny a bokám, nem tudok rendesen ereszkedni. Lehet, hogy elmegy ez a maraton? Csak nem!

37 km: oké, jó a nyúl, visz, nem kell hosszan sétálni, csak pár lépéseket, de látom a fehér sapkáját, utol tudom érni. Jól van, gyerünk, megyünk tovább. Jönnek az ato..(még) táblák. Ato 5 km. Hejj, ha tudnátok, hogy utálok futni. Komolyan! Sétálok is egyet, ennek a maratonnak lőttek. Nem is merem kiszámolni, mikor érek be.

38 km: ato 4. Anyátokat. Ato...persze, hogy itt van a legtöbb fényképész, nem érdekes, ezekből egyet se teszek ki sehova. Jól van, nyúl, futás. Nyugiba szépen! Nem kell elkapkodni, már amúgy is szar az egész.

39 km: ato 3 Hogy bírtam én eddig jönni? Sétáljunk, nem inkább fussunk. Jó fussunk kicsit, aztán sétáljunk kicsit. Szerencsére itt már egy csomóan sétálnak. Fusson, akinek két anyja van!

40 km: innen visszaszámolok, remélem, legalább 3 óra 50-en belül leszek. Hú ez egy foscsi eredmény. Amilyen jól ment a Budapest Maraton októberben, olyan rosszul megy most. Mi történt? Mi a fene történt?

42 km: végre lefordulunk a parkolóba, még 300 méter. Most már nem állok meg, nem sétálok, de mindegy, nem leszek 3:50-en belül. Tavaly a célban a meghatottságtól sírtam, most a csalódottságtól. Francot, nem így fogok beérni. Letörlöm az arcom, átfutok a célon, megállok. Vizet adnak a kezembe, mire észreveszem, meg is ittam. Kicsit sétálni kell az érmekig, egy kb. 8 éves kisiskolás srác a nyakamba akasztja. Arigató. Na jó, nem bőgöm el magam előtted, azt hinnéd, örülök. Kis toporgás, ölelkezés, vissza a szállodába. Uramatyám, mindenem fáj, nem bírok mozogni. Azonnal le kell feküdnöm. Őrült éhes vagyok. Azonnal enni kell! Tavaly még kaja után sétáltunk egyet, most nem leszek képes. Ágy, forró víz, alvás.