Hát ezt az edzést most beáldoztam a tisztelt olvasóközönség kedvéért!

Három nap alatt már harmadszorra megyek ki a Yoyogi parkba futni, és olyan mesés a hangulata, hogy úgy éreztem, mindenképpen meg kell osztanom! Ez viszont azt is jelenti, hogy 50 méterenként álltam meg fotózni, így az edzéstervet nem igazán sikerült tartani.  Így hát amilyen edzést ma abszolválnom sikerült, arra minden, magára valamit is adó edző sóhajtana egyet és elküldene a kedves édesanyámba, mert nemigen tudnám lenyűgözni vele. Anyámat persze igen, nemhiába hívja az immáron majdnem 52 éves vezérigazgató fiát kisfiamnak, de hát ez a normális, nemdebár. 

Kezdjük azonban szépen az elején, ahogy illik, aztán persze végigfutunk a gondolati íven.

Ha valaki megnézni a Yoyogi park oldalát a Wikin, akkor látja, hogy egyrészt Tokió szívében van, tehát egy harmincmilliós város közepén, másrészt bizony van sportvonatkozása is, hiszen az 1964-es Tokiói olimpián itt voltak a sportolók elszállásolva. Kis történeti érdekesség, hogy az az olimpia rendkívül fontos volt Japánnak, mert ezzel a rendezvénnyel akarták és tudták bizonyítani, hogy az ország a második világháborúban betöltött szerepét maga mögött hagyta, és immár a modern és szabad világ része. És ha már olimpia, akkor a második kis érdekesség, hogy a 2020-as (második) tokiói olimpia, amit 2021-ben tartottak meg, szintén ilyen fontossággal bírt, csak ott az volt a szempont, hogy az ország bebizonyítsa, hogy legyőzte a koronavírus válságot. Na, de vissza a Yoyogi parkba!

A hely egy kis sziget a tokiói betondzsungelben, és a helyiek ennek megfelelően rendkívül nagy becsben - és egyben rendkívül tisztán - tartják. Persze Japánban mit nem tartanak tisztán?!! A park híres a cseresznyefáiról, amelyek most így néztek ki,

de amikor virágzásban vannak, akkor ez a csoda vár bennünket a látogatáskor:

 (Forrás: https://jw-webmagazine.com/best-sakura-spots-in-tokyo-vol10-yoyogi-park-490c2fe82498/) 

A Yoyogi a Meiji park mellett található, ennek közepén van a sintó szentély, ami Meiji császár emlékének állít emléket, és Japán egyik legszentebb helye. Ez az út vezet a park egyik bejáratához, itt egy jól látható példa, hogy mennyire tisztán tartják az összes közteret. 

A Yoyogi park telis-tele van szétágazó, majd ismét egymásba fonódó utakkal, amelyek elég szélesek ahhoz, hogy az itt sétálók, futók, biciklizők, és egyéb szabadidős tevékenységet végzők semmiképpen ne zavarják egymást. A bicikliseknek külön sávjuk van, záróvonallal elválasztva a futók pályájától.

A felirat a biciklisávban van, nagyon szabad fordításban az van odaírva, hogy hülyegyerek, ez a bicikliseké, itt tilos sétálni!

Bár a fenti képről az az érzésünk támadhat, hogy a park üres, ez azonban csak egy kósza pillanat volt, amikor éppen nem szaladt senki be a telefonom elé, mert hemzsegtek a futók. 

Itt éppen eligazítás van, aztán irány a pálya. A cuccokat mindenki gond és aggodalom - és őrzés! - nélkül otthagyja a találkozási ponton, mert egészen biztosan senki nem nyúl hozzá!

Sőt, továbbmegyek, akinek vize, vagy egyéb frissítője van, az is maradhat a cuccoknál, vagy akár a pálya mellett, mert senki nem fog belehugyozni, beleköpni, beleginázni. 
(palackok a kép jobb alsó szélén)

A japánok szeretnek futni, és maga a futás nagy elismerésnek örvend köztük, mert a nemzeti tradíciójuk szerint azok dolgok, amihez kitartás és akarat szükséges, mindenek felett tisztelendők. Ehhez pedig a szükséges minimumnál bőven jobb feltételeket biztosítanak. Mivel itt  a hőmérséklet - a páratartalommal kombinálva - csak napnyugta után olyan, hogy az ájulás veszélye nélkül lehessen állóképességi sportokat gyakorolni, ezért mindenki ilyenkor jön ki futni. Aki éppen résztávos, vagy intervall edzést csinál, annak kedvességből kis világító lámpácskákat raknak ki a pálya szélére, rajta a távolsággal, hogy könnyebb legyen mérni a résztávokat.  

Döbbenet, nem? És mindegyik megvan, 100 métertől egészen az 1200-ig. Nem rúgnak bele, nem nyúlják le, nem veszik ki belőle a kis lámpát és viszik haza a tengerimalac kertrecébe, hogy jó lesz az esti fénynek. Leteszik, és az edzések végén majd felszedik. 

A futókon kívül persze vannak még mások is a parkban, itt például a füvön jógaórát tartottak hangulatvilágítással. 

Ugyan itt még nem látszanak az ászanák, de a következő körökben már láttam a pózokat! 

A park kiválóan kivilágított, nekem egy percig nem jutott eszembe, hogy bárhol is fenyegető sötétség van, bár tényleg tele volt  emberekkel.

Az egyik futócsapat mellett éppen akkor kocogtam el, amikor befejezték az edzést, hallottam, ahogy az edző minden résztvevő nevét felolvassa, és bemondja az eredményét is, majd mindenki meg is tapsolja a delikvenst. Ez szintén alapvető része a japán kultúrának, hogy előnyben részesítik a csapatot az egyénnél, szeretnek együtt lenni, és mindenki tudja a helyét és szerepét. 

A parkban minden található, amire pikniknél, futóedzésnél vagy bármilyen más szabadidős tevékenységnél szükség lehet. Ilyen köztéri mosdók vannak.

Ingyenesek, és tiszták, legalább hatot megszámoltam belőlük a másfél kilométeres pályakör mellett. Ha pedig valaki nem hozott volna magának inni, akkor természetesen vannak ivókutak is, de ahogy Japánban mindenütt, itt is találunk italautomatát, ami az évszaknak megfelelően ad hideg van meleg üdítőket és kávét potom 120-170 yenért, azaz 300-425 forintért. 

Láttam még egy kis, teraszos éttermet is, habár az éppen be volt zárva, mert már elég késő volt. 

Ez a park pedig egy ilyen város közepén van.  

A környék Tokió legzsúfoltabb része, az innen körülbelül 2 kilométerre levő Shinjuku pályaudvar Japán legforgalmasabb pályaudvara, amit naponta átlagosan 3,6 millió ember használ! Ebben a rengetegben találjuk meg ezt az oázist, ahol, bevallom őszintén, én mérhetetlenül jól éreztem magam edzés közben. Egy közösség része voltam még ismeretlenül és kívülállóként is, egy olyan társaságé, amelyik összegyúlt este, hogy hódolhasson a kedvenc sportjának, és mindezt valóban irigylésre méltó környezetben teszi.

Tudom jól, hogy elfogult vagyok Japánnal kapcsolatban, hiszen engem is - meg a két fiamat is - „hív Japán“, ahogy mi szoktuk mondani! Tudom, hogy Magyarországon is vannak kiváló futópályák, nem is kell messzire menni, mert a margitszigetit néhány éve Európa egyik legszebbjének választották, és joggal! Másik példának ott a Városliget, és még sorolhatnám!

Ezzel a kis írással inkább csak azt szerettem volna bemutatni, hogy milyen a japán élet egy pici szelete, hogy élik meg, hogy csinálják, és hogy mutatnak példát arra, hogy egy harmincmilliós beton-aszfalt város közepén is lehet méltó életet élni!

Az egyedüli negatívum az itteni körülményekkel kapcsolatban nem is a futás alatt, hanem inkább utána róható fel. Merthogy itt még mindig 25-30 fok körül van a hőmérséklet nappal, és olyan a levegő páratartalma, hogy a könnyebb gyerekek már-már rá tudnak ülni, ha nagyon elfáradtak. Ez viszont azt is jelenti, hogy a - jelen esetben a cipősdoboz méretű szállodai szoba skatulyányi fürdőszobájának gyűszű méretű mosdójában - nagy gonddal szappannal kimosott, kilögybölt izzadt futóruhák olyan szagúra száradnak, mint a guadalcanali partraszállásban egy hétig folyamatosan hordott amerikai tengerészgyalogos csizma első pöffenete levételkor. Hiába no, hiányzik némi fertőtlenítés!

De hát valamit valamiért, nemdebár! Otthon reggel 2 fok lesz, ahogy hallom, normális pára, száradnának a cuccok, ha ott futottam volna. Mindenki a maga szintjén nyomorog!