Mottó: „If running is difficult, run more“

Az ezen a fórumon eddig megjelent 26 bejegyzésemben szinte kivétel nélkül a pozitív oldalról megközelítve próbáltam meg leírni a futással kapcsolatos élményeimet, tapasztalataimat és véleményemet. Most úgy döntöttem, hogy ebben a sportban - és kiváló mentális relaxációs lehetőségben - semmilyen tapasztalattal nem rendelkező, azt sohasem próbáló, ámde bizonyos aspektusokban határozott negatív véleményt megfogalmazó emberek közhiedelmeit szedem össze és szedem szét ebben a legújabb szösszenetben. Nézzük tehát végig a legnagyobb közszájon forgó tévhiteket a futással kapcsolatban, amelyek méltán érdemelték ki az Ordas Nagy Baromságok, angolul Big Fat Bullshit, tudományos néven pedig Stupiditas monumentalis megtisztelő címét!  

Nem vagyok futóalkat!

Ha kimegyünk egy versenyre, és megnézzük az előttünk elhaladókat, a legritkább esetben látunk ideális futóalkatot. Akik mégis gazellatestűek, azok, mire mi kiérünk a pálya mellé, már régen átértek a célvonalon, és a szállodában zuhanyoznak, elhihetitek nekem, mert ők az elit futók, akik a dobogó helyeire hajtanak a pénzdíjért! De hát a nagy többség nem kap, hanem fizet azért, hogy részt vehessen, és közöttü(n)k nem nagyon látni ideális futóalkatot.

Hagyjuk tehát ki a gondolatmenetből a professzionális futókat, és akkor az a nagyszerű hír, hogy a jó eredményekhez nem is nagyon kell futóalkat. Máshonnan megközelítve, nincs olyan, hogy futáshoz szükséges alkat. A fenti kijelentést tehát a probléma megkerülésének leggyengébb próbálkozásaként lehet értelmezni. Hadd linkeljem ide az én egyik személyes kedvenc motivációs videómat! Nem mai darab, de érdemes végignézni, hogy honnan hova lehet eljutni, ha az ember elhatározza magát!

 https://www.youtube.com/watch?v=qX9FSZJu448

Persze nem kell mindenkinek szeretni futást, rengeteg más olyan sportág létezik, amivel fiatalon tarthatjuk a testünket és a lelkünket is, de ha igazán lusták vagyunk, akkor találjunk ki valami jobb kifogást!

Én még 100 métert sem tudnék lefutni!

Elhiszem, és ezzel semmi gond! Az elején nem fog menni, mert a lényeg a fokozatosság, a türelem, a lassúság! Ó, igen, aki olvasta már néhány bejegyzésemet, az tudja, hogy ez szinte mindegyikben szerepel, jelesül tehát, hogy tessék lassan, kényelmesen kocogni ma is és holnapután is, semmint, hogy egyszer kimenjünk a pályára, szétcsapjuk magunkat, és soha többet ne vegyünk futócipőt a lábunkra elátkozva a napot is, amikor hittünk egy futóbloggernek, hogy milyen jó is az!

Ha betartjuk a fokozatosság elvét, akkor lesz az első 100 méterből 150, majd kétszáz, majd 500, aztán 1 kilométer, és pár hónap múlva azt vesszük észre, hogy mindenféle különösebb szenvedés nélkül úgy futottuk le az 5-öst, hogy még - horribile dictu -  élveztük is! 

A futás tönkreteszi a térdet!

Elmondom a saját történetemet! 1995-ben, azaz közel 4 évvel azután, hogy elkezdtem az egyetemen aikido edzésekre járni, egy nyári edzőtábor alatt begyulladt a térdem, valószínűleg megerőltettem. Elmentem kivizsgáltatni, és az MRI-eredményeket látva az orvos közölte, hogy egy genetikai rendellenesség miatt a térdizületeim nem fejlődtek ki rendesen, és sem a csontvégek, sem pedig a rajtuk levő porcréteg nem mutatnak túl jó képet. Konkrétan ez azt jelentette, hogy a porc erősen meg van kopva, ezért is gyulladt be. Ha továbbra is folytatom az edzéseket, mondta, akkor könnyen lehet, hogy olyan mértékű lesz a kopás, hogy mesterséges ízületet kell mindkét térdembe tenni, hogy egyáltalán járni tudjak. 

Sokkoló volt ez a diagnózis, és emiatt azonnal abba is hagytam az aikidót. Nekiálltam táncolni és görkorcsolyázni. Semmi baja nem volt a térdemnek. Pár év kihagyás után visszamentem aikidózni, és 2008 óta futok egyre nagyobb lelkesedéssel. Nincs protézis a térdemben, és azóta egyszer sem gyulladt be. Hogy miért? Az én válaszom erre az, hogy azért, mert a folyamatos mozgás, a stimuláció szükséges ahhoz, hogy a terhelésre válaszként adott regeneráció és fejlődés végbemenjen. Ha akkor leálltam volna minden sporttal, akkor már sokkal rosszabb állapotnak lennének a térdeim, és minden más is. 

 Az izmos emberek jobb futók

Klasszikus tévhit, legalább akkora, mint a térdtönkretételes. Ugyanis az van, hogy az izom nehéz, méghozzá nem is kicsit, hanem nagyon! Ugyan tagadhatatlan tény, hogy a futáshoz megfelelően edzett izomzat kell, de ez nem jelent egyet a nagy izomtömeggel. Nézzétek csak meg bármely nemzet hosszútávfutóit! Szinte kivétel nélkül pipaszár lábuk van, amiről azt hihetnénk, hogy az első terhelés alatt összetörik, mint a ropi! Ha a futáshoz nagy és erős izmok kellenének, akkor gyaníthatóan a testépítők nyernék a maratonokat, én azonban még a népes futópályákon sem találkozom velük, nemhogy a dobogó tetején! (forrás: Shutterstock)

Elárulok egy titkot! A futáshoz alapvetően nem erős izmok kellenek, hanem keringés! Vagyis az, hogy a testünk képes legyen megfelelő energiát és oxigént szállítani a mozgásban részt vevő izomzatnak, amit azok optimális módon tudnak felhasználni. A szép hosszú lassú futásokkal ezt gyakoroljuk!

Először is azt, hogy szív hozzászokjon a megnövekedett véráram keringetésével járó terheléshez.

Másodszor is azt, hogy az izmok hajszálérhálózata sűrűsödjön. Ez kell a szállításhoz.

Harmadszor azt, hogy a sejtekben levő mitokondriumok száma növekedjen. Ez kell az energia előállításához. (Nem összekeverendő a midikloriánokkal, amik viszont ahhoz kellenek, hogy ízlés szerint kiemeljük a mocsárban megfeneklett X-szárnyúnkat, vagy távolról meg tudjunk fojtani a számunkra ellenszenves figurákat az öklünk összeszorításával.)

Negyedszer azt, hogy a légzésben részt vevő izmok megerősödjenek, és képesek legyenek a tüdőt folyamatosan működtetni.

Ötödször pedig azt, hogy az így működő tüdőnk minél nagyobb mennyiségű oxigént tudjon a felvenni és a véráramba juttatni. 

És kész. 

Ha a fentiek együtt mennek, jó futók leszünk, habár lehet, hogy egy testépítő versenyen csak arra lenne esélyünk, hogy a nézőtérről tapsoljunk a dobogósoknak!

Az ideális idő a futáshoz a napsütéses 20 fok

Ez az egyik kedvencem a témakörben. A totális tévedés alapja valószínűsíthetően kettős, hiszen egyrészt, ha valaki szabadban végzett tevékenységre gondol, akkor szinte teljesen természetesen a kellemesen napos nyáreleji délelőtt ugrik be, másrészt pedig a futóújságok, sportmagazinok, és bármilyen futással kapcsolatos reklámhirdetések vizuálisan pontosan így néznek ki. Mutatom a példákat. A férfiak számára így kell ideális futóképet alkotni,
(forrás: Shutterstock)

míg, ha a hölgyeket kérdezzük, akkor nekik gyaníthatóan ilyen kép ugrik be: (forrás: Shutterstock)

A durva valóság pedig a fentiekkel ellenétben ilyen:
(forrás: saját nyomorult arcképem 35 fokban való futás után)

Mert melegben futni nem kellemes, sőt kifejezetten megterhelő. A témában fellelhető kutatások alapján az ideális futóidő a szélmentes, felhős, 6-8 Celsius fokos (igen, leírom betűvel is: hat-nyolc fokos) kinti hőmérséklet! Ez az az időjárás, amelyben az emberi szervezet a legnagyobb energiát tudja a mozgásra fordítani, és nem kell nagyobb mennyiségű vért a bőrbe átterelni a szükséges izzadás, és ezáltal hűtés eléréséhez, valamint hidegben nem kell a létfontosságú szervek működésben tartásához a vér nagy részét a test belsejében tartani. Így jut mindkét esetben a dolgozó izomzat a legnagyobb mennyiséghez a vérből, azaz végeredményben így a legjobb az energiaellátása. Mindez a versenyekre igaz a leginkább.

Az ideális futóidő tehát egészen biztosan nem nyáron van (Magyarországon), még a normál, mindennapi edzésekhez sem. Mivel én egész évben futok, tehát télen és nyáron is folyamatosan, ezért az én felfogásomban minden időjárás ideálisnak tekinthető, az alábbiak kivétel:

• jeges pálya
• szélvihar
• jégeső
• villámlás
• heves zápor, zivatar

Ezekre az esetekre találták ki a futópadot, alkalomadtán a Netflixet. 

 Félmaraton * 2 = maraton

Hosszú hónapok rendszeres edzésével felkészültél egy félmaratoni versenyre. Rajthoz álltál, lefutottad, nyakadban az érem, mi tehát a következő logikus gondolatod?

- Nevezzünk egy maratonra! Ha a felét le tudom futni, akkor le tudom futni az egészet is, csak kétszer kell megcsinálni egymás után!

Orbitális tévedés! Az élet, pláne pedig a futás, ennél sokkal bonyolultabb. Egy félmaraton szép-szép dolog, de az abba beletett munka nem lesz elég a maratonra! Gondolj csak bele, hogy képes lennél-e ugyanazzal a tempóval - na jó, egy kicsit kisebbel - visszafutni a céltól a rajtig közvetlenül azután, hogy beértél! Másképp megfogalmazva: a maraton fele nem félmaraton, hanem 30 kilométernél van. Onnan kezdődik a nehezebb része, ami minden egyes lépésnél csak még fájdalmasabb lesz. Tudom, hogy rosszul hangzik, de ez az igazság, amit csak az ért meg igazán, aki átélte.

Ezek hát a legnagyobb téves hiedelmek a futással kapcsolatban, ha bárkitől meghalljátok valamelyiket, biztosak lehettek benne, hogy bár lehet, hogy sok mindent kipróbált már, de a szaladást biztosan nem!